Újabb fejlemények kerültek nyilvánosságra a Lakatos Márk-botrányban
Az egyik gyanúsítottat decemberben őrizetbe vették, a bíróság elrendelte a letartóztatását. De az ügy itt még nem ért véget.
A Fenyő-gyilkosság büntetőperében a tanúként megidézett, épp szabadságvesztését töltő Tasnádi Péter arról beszélt: egy ismert médiavállalkozó bízta meg a Fenyő-gyilkossággal, amit bevallása szerint nem követett el, de a pénzt azért felvette tőle.
A punk taréjt viselő, rabruhában tanúskodó, szabadságvesztését töltő Tasnádi Péter a Fenyő-gyilkosság perében egy ismert médiavállalkozót vádolt meg azzal, hogy 16-17 évvel ezelőtt egy budai hotelben megbízta őt Fenyő megölésével – írja az Index. Tasnádi Péter elmondása szerint felvette az azért járó pénzt, de a gyilkossághoz nincs semmi köze, nem tud róla semmit.
Az Index tudósítása szerint Tasnádi szégyelli, hogy lehúzta a médiavállalkozót, aki korábban barátja is volt, de ez „olyan magas labda volt, hogy nem lehetett kihagyni”.